Temerin

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

A temerini plébániatemplom távvezérlésű harangot kapott

A plébániatemplom harangjai már régóta rossz állapotban voltak, a hangzásuk sem volt az igazi – viszont a templomok hangja nagyon fontos láncszem egy település és környék népe és közössége számára. A harangok a történelem folyamán mindig is fontos szereppel voltak felruházva: templomi szertartásokat jeleztek, halálesetekről adtak hírt, veszélyhelyzetet jeleztek, de egyéb hírközlésben is fontos szerepük volt.

Néhány évtizeddel előtt még kötelekkel kongatták a temerini plébániatemplom harangjait is, de a legtöbb helyen a hetvenes években a villamosításnak köszönhetően megszűnt ez a gyakorlat, azóta már csak gombnyomásra történik a harangok kongatása. Temerinben sem történt ez másképp, viszont az utóbbi időben már több gond is akadt a harangok üzemeltetésével. Szöllősi Tibor plébános azonban komoly felújításba fogott, amelyekhez nem kis pénzösszeget kellett megteremteni.

A plébános elmondása szerint a harangok még mindig épek, viszont a harangnyelvekkel komoly gondok akadtak, néhány harangnyelv nem a haranghoz illő hangot adott ki, emellett a vezérlésükkel is gondok akadtak, nem feleltek meg a mai műszaki előírásoknak. 2020 októberében azonban ez a gond megoldódott, és a harangozás az internetre csatlakoztatható B61-es vezérlőrendszerrel lett összekapcsolva, így akár távvezérléssel, előre beprogramozott időben is történhet a harangozás. Az említett vezérlőrendszerrel ellátott harangok a harmadik ilyenek az egész ország területén.

Szöllősi Tibor plébános elmondta, hogy három harangmotor és a kábelek cseréje is megtörtént a felújítás során. Ennek köszönhetően már minden  harang működőképes és rendesen szól, de az egyik eltört harangnyelvet egy nem odaillő harangnyelvvel helyettesítették, ezért annak felújítása még várat magára. A harangnyelvek cseréje kissé hosszadalmas folyamat, ugyanis csak úgy lehet megjavítani őket, ha új nyelvet kovácsolnak hozzá. Ennek korrigálása minden bizonnyal a jövő év folyamán lesz esedékes – mondta a plébános.

A templomnak jelenleg négy harangja van, ugyanis a korábbi harangok a forradalom idején mind odaveszek. A nagyharang Budapestről érkezett, 1861-ben szentelték meg. Az első világháború ideje alatt három harangot elvittek a templomból és egyet a temetői kápolnából, hogy ágyút készítsenek belőlük. A Budapestről származó nagyharangot viszont nem tudták leszedni a toronyból, így az megmaradt az eredeti állapotában.

Forrás: magyarszo.rs

  • Előző
    A Trianon 100 című tematikus gyermeklapok népszerűsítése Temerinbe
  • Következő
    Magyarul is olvashatjuk, hol találjuk a helyi látványosságokat

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család