Blog - Csendőr Emlékkiállítás az Ópusztaszeri Történeti Emlékparkban

A 2016-ban megnyitott csendőr emlékkiállítás a tömörkényi községháza egyik szobájában látható (korábban itt egy postatörténeti kiállítás volt) és az 1945-ben megszüntetett rendvédelmi testületnek, a Magyar Királyi Csendőrségnek állít emléket. A kiállítás felvillantja a csendőrség mindennapjait. A szoba egyik felében egy legénységi szállás néhány bútordarabja látható, a falon korabeli fotókkal. A másik oldalon egy képzeletbeli őrsiroda bútorai, az íróasztal üveglapja alatt pedig korabeli dokumentumok másolatai tekinthetőek meg. Kézbe lehet venni (és olvasgatni) a Csendőrségi Lapok egy-egy példányát, és a Csendőrségi Szolgálati Utasítás (Szut) egy példányát. A baloldali falon szintén található húsz fotó, amelyek a csendőrök mindennapjait mutatják be.

Temerin – A legdélebbi vajdasági város

Környéke már az ókorban is lakott hely volt. Neve az 1332. évi pápai tizedjegyzékben jelent meg először, amikor plébánosának, Laur. de Temeri-nek egy évi adófizetését említették. Ugyanez a név a Bács vármegyei tizedjegyzékben Themeri néven szerepel. 1656-ban Gbelányi és Mihalek Miklós lettek Temerin birtokosai, majd két évvel később a lévai várbeli határőrök kapták adományul, de Gbelányi és érdektársai 1682-ben új adomány címén visszakapták. 1718-tól Temerin az új Bodrog vármegyéhez tartozik. 1796-ban gróf Széchen Sándor vette meg Temerint a kincstártól, kérelmére, három év múlva a település megkapta a mezővárosi címet és négy országos vásárt is tarthattak ott. Ekkor 178 temerini szerb család beiratkozott a csajkások közé, s katonai szolgálatot akart vállalni. Őket a Paska-pusztára telepítették át, ahol a Gyurgyevó nevű falut alapították meg, s helyüket magyar lakosság foglalta el. Temerinben római katolikus paplak és templom épült, ipara is fejlődött: a céhek, kovácsok, ácsok szabadalomhoz jutottak. 1848-ban az egész város leégett, lakossága csak két év múlva tért vissza. 1853 óta tartják a temeriniek őseik fogadalmát – Szent Illés napján megfogadták, hogy munkaszüneti napot tartanak, mert az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukását követő években sorozatosan elemi csapások érték a falut. Illés napján a mezőkön és a templomban egyaránt fohászkodnak. Az 1860-as években a Széchenek temerini birtokát az egyházi patronátusi joggal együtt Fernbach Antal apatini gabonakereskedő vette meg. Az első világháború után bekövetkezett hatalomváltással a lakosság nemzetiségi összetétele azonban, az 1920. és 1924. között a frontharcos szerb családok letelepítésével megváltozott. A fellendülés jelei az 1930–1940-es években mutatkoztak, a helyi magyarság kulturális életében pedig igen élénk tevékenységet fejtettek ki az értelmiségi-, iparos és gazdaifjak, így a műkedvelő színjátszók vajdasági viszonylatban az élen voltak. 1941-ben Temerin ismét Magyarország része lett egészen 1945-ig, amikor is megérkeztek a „felszabadító” partizán egységek. Az 1942. januári razzia idején magyar csendőrök 47 temerini lakost gyilkoltak meg. A háború végén és utána a délvidéki vérengzések során a partizánok ezt legalább tízszeresen megtorolták az ártatlan magyar lakosságon. 

Temerin (szerbül Темерин / Temerin) ma város és község Szerbiában, a Vajdaságban, a Dél-bácskai körzetben.